2015. szeptember 27. 13:31 - TON

Les Belles 1961

713zlasnt7l_sy445.jpg

Les Belles. Lin Dai köré épített romantikus musical. Ha valaki megkérne, hogy egy mondattal jellemezzem a Les Belles-t, akkor ez lenne az.Időrendi sorrendben mutatom be az SB alkotásokat, de bevallom, hogy kezd már kicsit Lin Dai fóbiám lenni. Még a csapból is ő áramlott 1960 és 1965 között. A most bemutatásra kerülő darab egyébként végtelenül felejthető és egész nyugodtan kihagyható film.

A stílus mint említettem musical és romantikus vígjáték keveréke, azaz arra minden néző számítson, hogy a film fele tánc és zene. Az már más kérdés, hogy pont ez a két elem nem túl kiemelkedő benne.
Nah, de elsőként lássuk a történetet, amely esetében picit bajban voltam, mert igaz, hogy van angol felirat a filmhez, de valami miatt a karakter kódolás behal időnként, így az angol szavak összekeverednek. Ez okozott némi nehézséget, de azért 80%-ban mindent meg lehet érteni.

A musical középpontjában egy vegyes, színházi társulat áll, akikre felfigyel egy tánccsoportokkal foglalkozó cég, és felkéri őket. Természetesen a kiemelt fizetés csábító, így elfogadják. Nagyon gyorsan megismerkedhet a néző a két főszereplővel, az egyik vezető táncoslánnyal, LanLan-al és a cég managerével, Mr. Ma-val.

Az egyik sikeres produkció után, egy véletlen folytán Ma és LanLan rajongói, szerelmes levelezésbe kezd, viszont nem tudnak a másikról, azaz hogy kinek is írják a leveleket. Idővel megbeszélnek egy randit, amire mindketten a legjobb barátnőjüket, barátjukat küldik el, mert tartanak, félnek az ismeretlentől. A randi elég mókásan végződik, amely után mindkettőjük számára nyilvánvalóvá válik, hogy ki is küldte a leveleket. Közben pedig összehozzák egymással a két legjobb barátjukat.

Egy Japán kitérő során mindketten kerülik egymást és mindenki felé azt hangoztatják, hogy nem is igazán kedvelik a másikat. Még randizni is elmennek más nővel, férfival, csak hogy a másikat féltékennyé tegyék. A randi során aztán pár elejtett tárgy összehozza a két szerelmest.

les1.jpg

Azt gondolom, hogy ez a film jobban tette volna, ha meg sem jelenik. Eltudtok képzelni egy romantikus vígjátékot, amelyikben egy árva csók sem csattan el? Itt ez áll fenn. Eltudtok képzelni egy olyan musicalt, amelyben a kínai, latin és japán zene keveredik és még is nagyjából két szám az amit lehet élvezni, dúdolni? Itt ez áll fenn.

Szerintem a film készítői nem igazán tudták eldönteni, hogy akkor most musicalt vagy szerelmes vígjátékot szeretnének létrehozni, mert valahogy két pad közé estek. Egyik sem lett. A történet borzalmasan felejthető, a színészi játék szintén. Lin Dai köré lett a film felépítve, de ezt már ő sem bírta el. Egyedül amit dicsérhetek, az a csodás képi világ, helyszínek, mert ezek valóban csodásak és színesek, élénkek 1961-hez képest.

Senkinek nem ajánlom megnézésre, mert nem éri meg az időt. Több száz remek SB film van. Ez nem az.

 

 

Értékelés: */*****
Szólj hozzá!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása