2015. október 05. 13:15 - TON

Dream of the Red Chamber 1962

81wlvsowf_l_sl1500.jpg

Tudom, hogy bemutattam ezen film későbbi változatát, de szerettem volna megnézni, hogy mennyivel lett jobb vagy rosszabb a régebbi változat. Vannak mindkét oldalon pro és kontra érvek is, de ezekről részletesen beszámolok. Ezúttal a történetről nem fogok túlságosan sokat beszélni, mert ugyanazt írhatnám le mint az 1977-es változatnál. Minimális eltérések vannak, de ezek nem fontosak.

Tehát aki részletesebb történet leírásra vágyik annak ajánlom az 1977-es verzióról készült bemutatóm. Pár mondatban azért összefoglalom a fontosabb történéseket.

Egy gazdag családjánál járunk, amelynél teljes női uralom van. Mindössze egy fiú örökös van, Bao Yu, akinek próbálnak megfelelő feleséget találni. A családhoz érkezik az árván maradt lány, Dai Yu és a két fiatal egyből egymásra talál. Lesz itt vidámság, románc, féltékenység, és családi szigor is. Utóbbi eredménye, hogy a család feje, a nagymama Bao Yu-t egy másik lányhoz akarja hozzáadni, ezért cseles tervet eszel ki.

Az esküvő napján Bao Yu meglepődve tapasztalja, hogy átverték és rohanna Dai Yu-hoz, aki addig már lelki bánatában meghal. A szomorú véget úgy zárja le Bao Yu, hogy elhagyja a családját és kolostorba vonul szerzetesnek.

dreamoftheredchamber_1962-50-b.jpg

Nyilván az első kérdés az, hogy aki csak az egyik változatot szeretné megnézni, az melyiket válassza a kettő közül. A válaszom, hogy ezt. Ezen film előnye, hogy a történet könnyebben érthető, talán kevesebb benne az opera rész is, illetve jobb a feliratozás. Az újabb változat mellett talán csak a jobb színészi játék, a látványosabb jelmezek, ruhák és a szebb helyszínek szólnak. Bevallom férfiasan, hogy az 1977-esnél számomra jó pár nehezen értelmezhető dolog volt a történetben, de itt minden világossá vált. A félreértések miatt azért tisztázzuk, hogy még mindig egy rossz filmről beszélünk, amelynek rengeteg rossz tulajdonsága van (férfi szerepben nő színész, túl sok opera, gyenge történet, stb) így nem is ajánlható senkinek, max a hozzám hasonló "minden SB filmet megnézek" egyéneknek :)

 

 

Értékelés: */*****
Szólj hozzá!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.